Pormeder nem kaphatott t�l gyakran l�togat�kat a Vaspajzs-hegys�g fel�l. Veralint �s csapat�t olyan felbolydul�s fogadta, mintha megsz�ll� hadsereggel �rkeztek volna. A hegy fel�li kaput bez�rt�k, az alacsony falakon mindenfel� l�ndzsa �s ny�lhegyeken csillant a napf�ny. A kapit�ny v�gigtekintett a v�roson, nem mintha komolyan sz�m�tott volna t�mad�sra, de az �vatoss�g �s a rutin szinte k�nyszer�tette az er�viszonyok felm�r�s�re. Legal�bb f�lezer embert sz�ml�lt a mellv�dek m�g�tt, �s fogalma sem volt r�la, hogy az �jaik milyen t�vol hordanak. Semmit sem tudott arr�l, volt-e lovass�guk, de �gy v�lte, ha igen, az legfeljebb k�nny�lovass�g lehet. Ami jelen helyzetben, hogy az emberei p�nc�lzata csak a lovak terheit n�velte, ink�bb el�ny volt, mint h�tr�ny. H�tra pillantott a katon�ira. Fegyelmezett rendben �lltak, k�rbevett�k a hint�t, �s Veralin biztos volt benne, hogy el�bb haln�nak meg, mint hogy megbonts�k az alakzatot. De l�tta azt is, hogy legt�bbj�k ink�bb a sz�j�n, mint az orr�n �t veszi a leveg�t, hogy a nyeregh�ts� r�sz�n �lnek, �s gyakrabban hunyj�k le a szem�ket, mint szokt�k. Kimer�ltek, szomjasak �s a h�s�g is megviseli �ket, gondolta a kapit�ny, azt�n visszafordult a v�ros fel�. Nem volt �ny�re, hogy a katon�in k�v�l m�sra b�zza az �let�t, de ebben a percben biztos lehetett benne, hogy ha az el�tt�k terpeszked� v�ros katon�i megt�madj�k �ket, m�g a menek�l�sre is felett�bb csek�ly es�ly�k van. Elford�totta h�tas�t a falakt�l �s h�tra l�ptetett a hint�hoz. – Te j�ssz, h�lgyem – hajolt az ablakhoz. – Meg�rkezt�nk. – K�sz�n�m, kapit�ny – hallatszott odabentr�l tomp�n a n� hangja, majd kisv�rtatva felt�rult az ajt�, �s kil�pett… valaki. Veralin lova hangos horkant�ssal h�k�lt h�tra, �s a kapit�ny kis h�j�n kardot r�ntott a megjelen� ocsm�nys�g l�tt�n. Mintha egy j�kora, vicsorg� tigrist keresztek volna valami rusnya k�gy�val, olyan fej �lt az izomk�tegekt�l duzzad� testen. Az ujjak v�g�n v�kony, k�t�g� karmok l�ktettek, a fogak pedig nem f�rtek teljesen a megny�lt pof�ban, t�hegyes v�g�k el�csillant a v�rtelen ajkak k�z�l. �m a hang, az tov�bbra is a n�� volt. – Nyugalom, kapit�ny! A v�rosb�l figyelnek! Uralkodj magadon, ez csup�n egy… diplom�ciai eszk�z. Az els� sokk elm�lt�val Veralin m�r az ir�ni�t is kihallotta Vrani hangj�b�l, b�r az eltorzult pofa miatt kiss� szokatlan volt a kiejt�s. – H�t persze! – sziszegte d�h�sen a t�rpe, mik�zben er�teljes mozdulatokkal megzabol�zta a lovat. – Erre gondolhatt�l volna, miel�tt megjelensz, h�lgyem. Hal�lra r�m�tetted ezt a szeg�ny p�r�t. – Sajn�lom – mondta Vrani �s k�nnyed�n leugrott a homokra, majd elindult a v�ros ir�ny�ba. – K�pzelem – morogta a kapit�ny, �s intett k�t harcos�nak, hogy k�vess�k. A n� k�zben fej�re h�zta k�p�nyeg�nek csukly�j�t, �s a m�g�tte l�ptet� lovasokkal megtette a v�roskapuig h�tral�v� �t fel�t. Ott meg�llt �s nem mozdult. Veralin �rtette ugyan a gesztus l�nyeg�t, de nagyon nem volt �ny�re, hogy egy olyan sz�rny m�g�tt v�rakozzon minden �ltala ismert �j hat�t�vj�n bel�l, aki b�rkib�l kiv�ltan� az el�bb v�g �s azt�n k�rdez reflexet, r�ad�sul harmadmag�val, minden fedez�k n�lk�l, egy olyan v�ros el�tt, amir�l semmit sem tud. Mivel azonban m�st nem tehetett, v�rt. Mozdulatlanul. Nem kellett sok�ig v�rakozniuk, alig n�h�ny perc m�lva r�snyire felt�rult a v�roskapu �s egy kisebb csapat mas�rozott ki rajta. Veralin szem�t �sszeh�zva figyelte a k�zeled�ket. El�l harcosok j�ttek, b�, v�kony selyemnadr�gban �s k�nny� mell�nyben. Oldalukon v�kony, kiss� �velt kard. M�g�tt�k egy hasonl�an �lt�z�tt csapat k�tembernyi l�ndzs�kkal, egy hat rabszolga cipelte gyaloghint�t vett k�rbe. V�g�l pedig f�ltucat �j�sz z�rta a sort. Majdnem embermagas �jaik Veralin becsl�se szerint k�nnyed�n elhordtak volna a hint�ig is. �gy k�tl�ndzs�nyi t�vols�gban torpantak meg v�g�l, �s egy hossz� percig n�ztek farkasszemet a h�rom t�rp�vel. Veralin nem mozdult, nem v�vott szemp�rbajt egyik harcossal sem, ink�bb sz�p kom�tosan v�gigj�ratta tekintet�t az eg�sz csapaton. Harmincan voltak, ami nem �pp hal�lmegvet� b�tors�gra utalt, ink�bb �vatos el�rel�t�sra. V�g�l a kardos harcosok k�t oldalra h�z�dtak, a l�ndzs�sok utat nyitottak a gyaloghint�nak, a rabszolg�k pedig megindultak el�re terh�kkel. Vrani el� �rve �vatosan lerakt�k az alkalmatoss�got, �s visszah�tr�ltak. Pillanatnyi k�sleked�st k�vet�en a gyaloghint� ajtaja kit�rult �s egy magas, elk�peszt�en k�v�r f�rfi sz�llt ki bel�le; Veralin elismer�ssel ad�zott a rabszolg�k erej�nek. A f�rfi unott arckifejez�ssel, szinte csak jelk�pesen meghajolt, �s mondott valamit egy olyan nyelven, amit Veralin m�g sosem hallott. Vrani hangja csattant a csuklya al�l, ugyanazon a nyelven, �m teljesen m�s hangs�llyal. A kapit�nynak j� f�le volt a hangs�lyokhoz, �s ha a szavakat nem is �rtette, a hanglejt�s sokat el�rult. Vrani nem k�rt, hanem parancsolt, m�ghozz� olyan modorban, amit Veralin m�g sosem hallott t�le. Nyers, kegyetlen felhangok keveredtek a g�ggel �s megvet�ssel. A k�v�r f�rfi arca megr�ndult �s elv�r�s�d�tt. Hidegen �s elutas�t�an vakkantott v�laszt, de f�l�ton tork�n akadt a sz� �s vinnyog�sszer� hang k�s�ret�ben olyan sebesen h�tr�lt, hogy elbotlott a saj�t l�b�ban �s hanyatt esett. Vrani h�travetette a csukly�j�t. Ugyanebben a pillanatban a k�v�r fick� k�s�rete kardot r�ntott, �s el�r�bb ugrott. Veralin mag�ban m�r k�sz�lt valami hasonl�ra, �gy pillanatnyi haboz�s n�lk�l kapott a fegyver��rt maga is. Emberei leheletnyi k�s�ssel k�vett�k, �m egyik�k sem fejezte be a mozdulatot. – El�g! – csattant fel a n� hangja. – Senki se h�zzon kardot, m�g nem mondom! Veralin csup�n egy sz�vdobban�sig habozott. Biztos volt benne, hogy Vranit sem �rte meglepet�sk�nt a k�v�r f�rfi �s a k�s�ret reakci�ja, mert ha nem k�sz�l r�, sosem tud el�g gyorsan parancsot adni, miel�tt m�g a t�rp�k teljesen kih�zt�k volna fegyver�ket. Visszal�kte a h�velybe a kardot, �s nem mozdult. Vrani lassan el�re l�pett, �s a k�v�r fick�val, a fegyveresekkel mit sem t�r�dve a v�ros fel� indult. Veralin mag�ban el�tkozta a napot, amikor r� esett a v�laszt�s, hogy elk�s�rje ezt az �r�lt n�t. Motoszk�lt benne a sejtelem, hogy Vrani tulajdonk�ppen pr�b�ra teszi, de nagyon rossz n�ven vette, hogy �ppen most. H�trafordult a nyeregben, �s jelezte az embereinek az indul�st. A hint�, �s az azt k�r�lvev� t�rp�k megindultak ut�nuk, � pedig k�t ember�vel Vrani nyom�ba szeg�d�tt. A k�v�r f�rfi felt�p�szkodott, �s saj�t nyelv�n ki�ltott a fegyvereseinek. Azok, l�that�an vonakodva b�r, de lassan f�lreh�z�dtak Vrani �s a lovasok �tj�b�l. A kapit�ny �vakodott att�l, hogy h�trapillantson, de a k�vet hangj�b�l �rz�d� d�h �s f�lelem kever�ke azt s�gta neki, hogy ezzel m�g nincs lez�rva az �sszecsap�s. B�r Veralin tartott t�le, v�g�l senki sem pr�b�lta �tjukat �llni. A kapu kit�rult, mire oda�rtek, �s a csapat a n� m�g�tt bel�ptetett a v�rosba. – Azt hiszem, n�mi magyar�zattal tartozol, h�lgyem – a t�bb �r�s alakoskod�s kimer�tette �s inger�ltt� tette Veralint. A v�ros sz�l�n fekv�, laposan elterpeszked� fogad�ban sz�lltak meg, �s � mindent megtett, hogy a k�r�lm�nyek ellen�re biztos�tsa a szob�k v�detts�g�t. Emberei elsz�ll�sol�sa �s a megfelel� �rs�g beoszt�sa, a k�rny�k felder�t�se mellett m�g Vrani engedelmes szolg�j�nak szerepe is r�maradt, amit mostanra m�r nagyon sz�vesen �tengedett volna valami m�snak. – Semmivel sem tartozom! – csattant fel a n�. Eg�sz id� alatt csak parancsokat osztogatott, a tolm�cs szerep�t az eddig mindv�gig a hint�ban rejt�z� aszott t�rpe t�lt�tte be, akinek reszel�s hangj�t�l n�h�ny perc m�lva m�r a hideg futkosott a kapit�ny h�t�n. T�bbnyire az �szt�neire hagyatkozott, ha m�sok meg�t�l�s�r�l volt sz�, �s biztos volt benne, hogy sosem lenne k�pes megb�zni a g�rnyedt fick�ban. Arra azonban nem sz�m�tott, hogy a nap v�g�re azt k�v�nja majd, b�rcsak tenne egy f�lre�rthet� mozdulatot, ami nyom�n led�fhetn�. Maga sem tudta megmagyar�zni a m�lyr�l j�v� d�h�t, amit csak fokozott a hom�lyos gyan�, hogy a m�sik tiszt�ban van vele, mit �rez ir�nta. – Ebb�l el�g volt! – a kapit�ny tekintete els�t�t�lt, �s el�rel�pett. – M�sok el�tt j�tszhatod a szerepedet, ahogy �n is a magam�t, de ezen t�l semmi sem k�nyszer�t r�, hogy elviseljelek. Igenis magyar�zattal tartozol! Vrani pof�ja – m�g mindig a k�gy�-tigris alakot viselte – fenyeget� vicsorba torzult. Veralin ereiben sz�t�radt a k�zdelmek el�tti j�l ismert forr�s�g, �s ujjait a kardmarkolatra fonta. J� n�h�ny sz�vdobban�sig egyens�lyoztak az �sszecsap�s hat�r�n, azt�n Vrani megh�tr�lt. Lehunyta j�gk�ken ragyog� szemeit, azt�n lehajtotta a fej�t. – Menj ki, kapit�ny! – a sziszeg� felhangok miatt Veralin alig �rtette a suttog�st. – K�rlek! Most! A t�rpe, m�ly l�legzetet vett. Az eg�sz napi d�h, az im�nti k�zj�t�k harci l�za m�g mindig fesz�tette, de megpr�b�lt parancsnokk�nt gondolkodni. Egy hossz� pillanatig ingadozott a lehets�ges v�laszt�sok k�z�tt, azt�n sarkon fordult �s sz� n�lk�l kiment. Olyan er�vel v�gta be maga m�g�tt az ajt�t, hogy vakolat porzott a h�t�ra. Meg�llt, �s behunyt szemmel, �k�lbe szor�tott k�zzel pr�b�lt megnyugodni. T�l sok van a titkokb�l, gondolta, �s t�l sok az intrik�kb�l. M�r �pp indulni k�sz�lt, amikor meghallotta a fojtott hangokat. Olyan volt, mint egy p�rn�ba fullad� sikoly. Haboz�s n�lk�l kardot r�ntott �s ber�gta az ajt�t. �m az el� t�rul� l�tv�nyt�l a k�sz�bre dermedt, mint aki falba �tk�z�tt volna. Vrani az �gyon vonaglott. Karmai cs�kokra szaggatt�k az �gynem�t, fogai cafatokra t�pt�k a pof�j�ra gy�rt p�rn�t. Toll repkedett mindenfel�, ahogy a teste, v�gtagjai g�rcs�sen reszkettek. M�g a vastag p�rn�n �t is hallatszott a f�jdalom �v�lt�se, b�r Veralin agy�n oda nem ill�n t�villant, hogy ha p�r l�p�ssel od�bb megy, val�sz�n�leg m�r nem hallotta volna meg. Nem ez volt azonban, ami megtorpan�sra k�sztette a t�rp�t, hanem a f�nyek. Vrani test�n �br�k ragyogtak, feh�r �s k�k sz�nben l�ktettek, mintha a mozg�sa �tem�re villantak volna fel. A kapit�ny ut�bb r�j�tt, hogy ink�bb ford�tva lehet a dolog, azok az �br�k a saj�t �tem�kben vil�g�tottak, s ez valami�rt elviselhetetlen f�jdalommal j�rt. Azt�n Vrani kezdett �talakulni. Teste �s pof�ja hat�rozott alakja kezdett elfoly�sodni, megny�ltak, �sszeh�z�dtak a von�sai. Veralin l�tott m�r ocsm�ny sz�rnyeket, t�bb hetes, m�szk�l� v�zihull�kat, de enn�l visszatasz�t�bb l�tv�nyra nem eml�kezett. K�v�ncsis�ggal vegyes undorral figyelte a n� test�nek v�ltoz�s�t, �s egyszerre csak azt vette �szre, hogy v�ge van. Az �gyon m�r az a n� hevert reszketve, akit el�sz�r l�tott. Pontosabban ink�bb az, akit m�sodszor. Eltette a kardj�t, �s odal�pett a rongyosra t�pett �gyhoz. – J�l vagy, h�l… – id�ig jutott, mikor Vrani feln�zett, �s a kapit�ny h�trah�k�lt. Nyers, pal�stolatlan gy�l�let �s f�jdalom s�t�tt a k�nnyekt�l v�r�sl� szemp�rb�l. Mintegy mell�kesen, a t�rp�nek az jutott esz�be, hogy a zokog�st v�lte � reszket�snek, de csup�n id�ig jutott, mikor esetlen, neh�zkes mozdulattal Vrani torkon ragadt, �s felemelte a f�ldr�l. – Most boldog vagy?! – a n� ink�bb sikoltotta, mint mondta, de az elfullad� hang miatt ezt neh�z volt meg�llap�tani, �s Veralinnak e pillanatban kisebb gondja is nagyobb volt ann�l, minthogy ilyen apr�s�gokra figyeljen. Megpr�b�lta a v�kony ujjakat lefejteni a tork�r�l, mik�zben m�sik kez�vel az �v�be t�re ut�n kapott. Vrani k�zben f�lig lem�szott, f�lig legurult az �gyr�l, de f�lt�rden �llva is k�nnyed�n a magasba tartotta a t�rp�t. – �tkozott! N�zd! N�zd! Ti tett�tek! Eddigre siker�lt Veralinnek el�r�ntania a t�r�t, de m�r nem volt r� sz�ks�g. Vrani egyetlen mozdulattal �thaj�totta az ajt�n. Mik�zben a h�t�ra esett, �s elakad� l�legzettel pr�b�lt nem el�julni a bel�has�t� f�jdalomt�l, Veralin h�l�t adott mag�ban, hogy nincs emelete a fogad�nak. K�nnybe l�badt szemmel t�p�szkodott fel, mik�zben a leveg�v�tel m�g mindig nem siker�lt, de Vrani csup�n az ajt�ig botladozott el, azt�n becsukta �s elreteszelte. Veralin t�rdre rogyott, �s megpr�b�lt v�gre leveg�t venni. Amikor v�gre siker�lt, �gy �rezte, a legnehezebb dolog volt a vil�gon. Megk�nnyebb�lten kapkodta az �ltet� leveg�t, mikor l�bdobog�st hallott, �s feltekintve h�rom ember�t l�tta, kivont peng�vel. – El�g – h�r�gte, �s a tork�ba has�t� f�jdalom m�r semmis�gnek r�mlett a minden l�legzetn�l h�t�ba d�f� k�n mellett. – Mindenki… a hely�re! – Kapit�ny… – kezdte egyik�k bizonytalanul Vrani ajtaja fel� pillantva. De Veralin felt�p�szkodott �s olyan tekintetet vetett a katon�ra, hogy az s�rg�sen elfelejtette valamennyi fenntart�s�t. A kapit�ny megv�rta, m�g mindh�rman visszat�rnek kijel�lt posztjukra, �s csak azt�n kezdett �vatosa a saj�t szob�ja fel� botork�lni. Mikor v�gre elny�lhatott az �gy�n, �s sz�mba vehette, hogy a v�ltozatoss�g kedv��rt mije nem f�j, �gy �rezte, ez a nap rosszabb m�r nem lehet. Azt�n s�rg�sen elfelejtette ezt az ostobas�got. A sors olykor kegyetlen tr�f�kat eszel ki azok sz�m�ra, akik �gy gondolj�k, minden sz�rny�s�g megt�rt�nt m�r vel�k. Ink�bb azon kezdte t�rni a fej�t, hogy vajon mi lehet az, amit gondosan mindenki elhallgat el�le, �s ami val�j�ban az esem�nyeket mozgatja. Az �jszakai �rs�g ut�n Veralin szok�sa szerint hajnalban kelt. �ppen k�sz�lt a szok�sos reggeli ellen�rz�sre, mikor kopogtak az ajtaj�n. – Igen – mondta hangosan, �s nem lep�d�tt meg igaz�n, amikor a s�t�t ajt�ny�l�sban Vrani jelent meg. A szeme alatt m�ly karik�kat vil�g�tott meg az olajl�mp�sok f�nye. �gy t�nt, az � �jszak�ja sem volt kellemes. – A bocs�natodat k�rem, kapit�ny – a hangja is f�radt volt, de ez alatt ott volt az az elt�k�lts�g, amit Veralin kor�bban is l�tott benne. – Tegnap… nem voltam �nmagam. Nem magyar�zhatom meg, hogyan �s mi�rt. Amit l�tt�l… nem kellett volna l�tnod. Ami pedig ut�na t�rt�nt, arra nincs ments�gem. M�gis, arra k�rlek, pr�b�ld meg elhinni, hogy egy oldalon �llunk. Megb�zom benned, m�g akkor is, ha te… m�r nem. Veralin megvakarta a fej�t. Vrani tekintete �nk�ntelen�l is k�vette a mozdulatot, de megakadt a t�rpe nyak�n d�szelg� k�kesz�ld hurk�kon. A kapit�ny magban elvigyorodott. – Azt mondod b�zol bennem, de magyar�zatot nem adsz, �s pr�b�ra teszel olyankor, amikor ez vesz�lybe sodorhat mindannyiunkat. Sajn�lom, de ilyen egyezs�get nem szoktam k�tni. – Nem mindent tehetek meg, amit helyesnek l�tok – Vrani v�gre a m�sik szem�be n�zett. Veralin pedig nem l�tott m�st a tekintet�ben, mint �szintes�get. – Van, amit nem tehetek meg, akkor sem, ha akarom. Van, amit nem tehetek meg, mert… nem merem. �s van, amit nem tehetek meg, mert nem akarom. �s ha fogod az embereidet, �s visszam�sz �tb�ny�ba, akkor sem mondhatok t�bbet. Mindketten tudt�k, hogy ez fel sem mer�lhet, de Veralin �rt�kelte a n� ny�lts�g�t. – Kapit�ny, adj nekem egy kis id�t – folytatta Vrani n�mi hallgat�s ut�n. – Semmit sem �g�rhetek, de mindent megteszek, hogy eleget tudj. Ami engem illet… t�bb� nem kell felvennem a d… azt az alakot. Nem kell tartanod t�lem t�bb�. Az utols� mondatot k�l�n�sen hangs�lyozta. Veralin gyan�totta, hogy mit akar mondani vele, de �vakodott r�k�rdezni, mert sejtette, hogy az v�get vetne a pr�b�lkoz�snak. – Rendben – v�gta r� v�ratlanul, hossz� csendet k�vet�en. – M�g �tgondolom. �s most, ha megbocs�tasz, ellen�riznem kell az embereimet. V�laszt sem v�rva ell�pett a n� mellett �s kiment a szob�b�l. Elvigyorodott, b�r tudta, hogy amit csin�lt, nem volt �ppen b�lcs d�nt�s. De, gondolta, mi�rt csak �n legyek bizonytalan �s tudatlan, ami ezt a k�ldet�st illeti. Tal�n �pp itt az ideje, hogy m�s is �gy �rezze! Amint felkelt a nap, Vrani bevitte a reggelij�t a szob�j�ba, �s azonnal j�tt is ki. – Az �rn� nem szeretn�, ha ma megzavarn�k – mondta nyomat�kosan a fogad�snak, �s szem�vel az embereit rendezget� t�rpe fel� intett. A f�rfi buzg�n b�logatni kezdett – el�z� nap tan�ja volt a kapit�ny k�l�n�s t�voz�s�nak. Elt�ntette a mark�ba nyomott aranyat, �s r�gt�n a leg�nyeihez sietett, hogy eligaz�tsa �ket. Vrani halv�ny mosollyal kil�pett az udvarra �s Veralinhoz ment. – Kapit�ny, ma csak r�d �s h�rom emberedre lesz sz�ks�g�nk – mondta. A t�rpe el�sz�r nem �rtette a t�bbes sz�mot, m�g az aszott k�s�r� ki nem l�pett a fogad�b�l. Akkor b�lintott �s odaki�ltott az embereinek, hogy m�g egy h�tast k�sz�tsenek el�. – �s hol hagytad az elb�v�l� sz�rnyedet? – k�rdezte a n�t�l. – Vajon nem fogj�k hi�nyolni megf�leml�tett vend�gl�t�ink? – Az �rn� m�lt�s�g�n aluli volna, hogy a p�rn�ppel t�rgyaljon – felelt Vrani. – Errefel� m�sok a szok�sok, kapit�ny. Itt a t�rgyal�asztalhoz a szolg�k �lnek le, uraik m�g v�letlen�l sem. �k mindv�gig a h�tt�rben maradnak, �s csak rangjukb�liekkel �rintkeznek, �s sohasem esik sz� hivatalos �gyekr�l, vagy �zletr�l. Ez itt ny�lt s�rt�s. – No �s mi t�rt�nik, ha megh�vj�k az … �rn�t egy ilyen rangjab�liek �ltali �sszej�vetelre? – k�rdezte a kapit�ny. Vrani hosszan hallgatott, m�g a katona, aki el� vezette a lov�t, hall�t�vols�gon k�v�lre ker�lt. Gyors pillant�ssal ellen�rizte, hogy a nyeregbe sz�ll�ssal bajl�d� k�s�r�je is el�g t�vol van-e, azt�n halkan v�laszolt. – Term�szetesen nem megy el. Egy mitikus d�mon reinkarn�ci�j�nak nincs rangb�li megfelel�je Pormederben. Veralin gondterhelten b�mult a l�ra pattan� n� ut�n, �s kezdte �gy �rezni, hogy olyan j�tszm�ba keveredett, amib�l nagyon neh�z lesz kiszabadulni. Pormeder nagyobb volt, mint els� l�t�sra t�nt. A sivatagb�l csak egy hosszan elny�l�, lapos h�zrengetegnek t�nt, de kider�lt, hogy sokkal t�bb enn�l. B�r az �p�t�anyag hi�nya alaposan megnehez�tette a felfel� t�rt�n� �p�tkez�st, semmi sem szabott g�tat a v�ros b�v�t�s�nek – lefel�. Gigantikus, t�bb szintes piacterek v�ltakoztak sz�ken kanyarg�, �s a m�lybe vesz� k�rt�kkel. Veralin mindj�rt otthonosabban �rezte mag�t, amint a felsz�nr�l a f�ld al� ker�lt. Mint Vranit�l k�s�bb megtudta, a magas �p�tm�nyeknek nem annyira az anyaghi�ny, mint ink�bb a gyakori homokviharok puszt�t� ereje szabott g�tat. A legt�bb anyag ugyanis nem sok�ig �llja a z ilyen viharokat, amik percek alatt lemarj�k az emberek csontj�r�l a h�st, �s egy-k�t �ra alatt magukat a csontokat is elkoptatj�k. – De akkor az a n�gy hatalmas torony hogy b�rja ki a viharokat? – k�rdezte az egyik felsz�nk�zeli, nyitott t�ren Veralin az egyik, �pp l�that�, �ri�si buzog�nyra eml�keztet� �p�tm�nyre b�kve. Vrani elmosolyodott. – Vannak er�k, amik k�nnyed�n dacolhatnak a legvadabb viharral is – mondta �s lassan elkomorodott. – Ha akad olyan, akinek meg�ri az �ldozatot. A kapit�ny sz�vesen megk�rdezte volna, hogy azokra az er�kre gondol-e, amelyek bel�le f�lig k�gy�, f�lig tigris sz�rnyet csin�ltak, majd vissza, de mivel a n� g�rnyedt k�s�r�je ott lovagolt mellett�k, ink�bb megtartotta a k�rd�s�t. – Hov� megy�nk tulajdonk�ppen? – �rdekl�d�tt helyette. – Az egyik nagy�rhoz a N�gyek k�z�l – v�laszolta Vrani. – Csak a N�gyek foglalkoznak �s foglalkozhatnak a D�r kereskedelm�vel. B�rki m�s azonnali hal�llal lakol, ha csak megpr�b�lkozik vele. �gy h�t nek�nk hozz�juk kell fordulnunk. – Mi az a D�r? – Sajn�lom, kapit�ny – mondta Vrani. – Ezt akkor sem mondhatn�m el, ha akarn�m. A D�r megv�di mag�t. �s az urai is. Ezzel el�re lovagolt, �s Veralin mag�ra maradt a k�rd�seivel. Sok�ig azonban nem gondolkozhatott a hallottakon, mert el�rt�k az im�nt l�tott tornyot. Nem a felsz�nen kezd�d�tt, ahogy k�v�lr�l l�tszott, hanem sok emelet m�lyen a f�ld alatt. Az a m�ly�t, amin a kis csapat haladt, valahol a teljes magass�g harmad�n�l �rte el a tornyot, �s egy massz�v, j�l v�dhet� h�ddal kapcsol�dott a monstrum oldal�hoz. Vrani n�h�ny mondatot v�ltott a h�d �rs�g�nek vezet�j�vel, aki v�gighallgatta, b�lintott �s f�lre�rthetetlen mozdulattal mutatott a fegyvereikre. – Most meg kell b�znod bennem, kapit�ny – hallotta az �rs�g vezet�j�vel farkasszemet n�z� Veralin a n� hangj�t. – �g�rem, hogy s�rtetlen�l kijutunk, b�rmi t�rt�nik is. A kapit�ny t�z hossz� sz�vdobban�st v�rt ki, noha m�r az els� pillanatban eld�nt�tte, hogy �t fogja adni a fegyvereit. Azt�n meg is tette. A kis csapat fegyvertelen�l folytatta az �tj�t, a h�d �rs�g�nek n�gy tagja k�s�ret�ben. Vrani, mintegy v�letlen�l a kapit�ny mell� sodr�dott. – K�sz�n�m – suttogta alig hallhat�an. Veralin pedig nem adta jel�t, hogy hallotta volna. �gy �rt�k el a l�pcs�ket. Amikb�l nem egy, vagy kett� volt, hanem t�bb tucat. Egym�s alatt-felett kanyarogtak �tl�thatatlan bonyolults�gban. A kapit�ny v�gigtekintett a sok-sok emelet magas�ba �vel� l�pcs�sorok k�osz�n, �s fels�hajtott. Mindig is ut�lta a l�pcs�ket. (2005-04-12 08:41:36)